Hirdetés

tata.lap.hu / Zenekarok

Zenekarok

A KIDRON együttes, hat évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát, kezdetben a Tatai Református KIE fiataljai tették le az együttes alapkövét. Az idők során a zenekar jelentősen átalakult, kibővült, ma ökumenikus zenekarként működik a tatai Református gyülekezet támogatásával. Az évek alatt kialakult állandó csapat tagjai hirdetik élő zenével az Isten evangéliumát, Jézus Krisztust.

A tatai Eötvös József Gimnázium fiataljai által alapított zenekar honlapja. Történetünk azokban az időkben játszódik, amikor Sting ellátogatott Magyarországra, hogy ingyenes koncertet adjon a Hősök terén. Berkó Csongor kapitány úr kapva kapott az alkalmon, gyorsan összerántott majd egy tucatnyi zenészt és énekest, és megszervezte erre a napra az első fellépésüket, nehogy véletlenül is meghallgathassák Sting-et. El is nevezték az együttest Let' Art-nak.

Élő zene. Öt tagú , gazdag repertoárral rendelkező zenekar vállalja esküvők, rendezvények, összejövetelek igényes, hangulatos zenei kiszolgálását.

A Brockolee felállása: Fábián „Flaci” László – ének, Talpas „Talpy” József – gitár, Karsai József – basszusgitár, Karsai „Csubi” Gergő – dob.

Az alakulás évében (2001) 5 számos demót vettünk fel, majd egy évre rá, jött a következő 13 számos bemutatkozó lemez, amin trombita is szerepelt. 2005-ig a zenénkben nagyban közrejátszott ez a hangszer, de mégse voltunk “ska” zenekar. Addig felvettünk mégegy 13 számos lemezt. Játszottunk több koncertet/turnét is neves zenekarokkal, elkészítettünk egy komplett kiegészítőtárat a zenekarhoz (póló, kitűző, tanga, stb.) és nagy közönségre tettünk szert.

Hirdetéslogó tervezés
Meghatározás:

A lapon tatai cégek, intézmények, magánszemélyek honlapjai, illetve a várossal (közvetve, vagy követlenül) foglalkozó weboldalak, információk találhatók. Tata és környékének bemutatása, látnivalói, a tatai vár, cégek, szállás, egészség, tanulás, munka, minden egy helyen, a tata.lap.hu linkgyűjteményben.

Hírlevél

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Zenekarok
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés